Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
A nyugdíj és számos más juttatás emeléséről is közölt részleteket október 1-jén, az Idősek Világnapján a pénzügyminiszter. Az intézkedések több százezer embert érinthetnek.
Jogszabálytervezet még nem készült, így egyelőre arra lehet hagyatkozni, amit a pénzügyminiszter elmondott. A tervek szerint emelik a legalacsonyabb nyugdíjakat, az árvaellátási minimumot, a megváltozott munkaképességűek ellátásait és az időskorúak járadékát.
A nyugdíjminimum 2008 óta havi 28 500 forint. 2027. január 1-jétől a tervek szerint megnégyszerezik, azaz 120 ezer forintra emelik. Akinek a nyugdíja a januári emelés után sem éri el a 108 ezer forintot, azt is megemelik 120 ezer forintra.
Törvény fogja előírni, hogy minden januárban annyival kell emelni a minimálnyugdíj összegét is, mint általában a nyugdíjakat. Ezen kívül akinek a nyugdíja nem éri el a 146 ezer forintot, annak sávos nyugdíjemelést terveznek, amit szintén a januári szokásos inflációkövető nyugdíjemelés után kell alkalmazni.
A 28 500 és 146 000 forint közötti nyugdíjak esetében pontosan meghatározott összeggel emelkednek a járandóságok.
A nyugdíjszakértők a sávos emelést összességében kedvezőnek tartják, ugyanakkor több szakértő szerint a tervezett intézkedések mértéke elmarad a szükségestől.
