Kizárásos alapon nyerte el a MAVIR öt régiójának takarítását Kovács Zoltán feleségének cége
A Profi-Komfort Kft., amely Kovács Zoltán korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár feleségének, Szikora Lindának az érdekeltségébe tartozik, újabb közbeszerzést nyert el. A vállalkozás ezúttal a magyar villamosenergia-rendszer működtetéséért felelős MAVIR Zrt. telephelyeinek takarítására kötött szerződést, összesen nettó 712,9 millió forint értékben.
A március közepén kiírt tendert öt részre bontották, így külön lehetett ajánlatot tenni a gödi, az albertirsai, a győri, a debreceni és a hévízi régióhoz tartozó alállomások, illetve vezetékfelügyelőségek takarítására. Az öt régióra összesen 18 ajánlat érkezett be, a benyújtási határidő április 24. volt, a nyertesekről pedig augusztus 27-én döntöttek.
A döntés során négy ajánlatot irrealisztikusan alacsony ár miatt utasítottak el, a többi pályázatot pedig indoklás nélkül érvénytelenítették. Így végül csak a Profi-Komfort Kft. maradt versenyben, és nyerte el mind az öt régió takarítási feladatát.
A szerződések három évre szólnak, de a MAVIR további hat hónappal meghosszabbíthatja azokat. A rendszeres takarításon felül eseti munkákat is megrendelhetnek, amelyekre a szerződéses díj tíz százalékának megfelelő összeget különítettek el.
