Lecsapott a NAV a lélegeztetőgépeket szállító cégekre, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy vezető ellen
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói október 27-én hajnalban több hazai helyszínen és ausztriai jogsegély alapján összehangolt akciót hajtottak végre egy olyan bűnszervezet ellen, amely a Covid-19 járvány idején lélegeztetőgépekkel és egészségügyi maszkokkal kereskedett. A szervezet tagjai hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, és mintegy 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg a költségvetést – közölte a hivatal kedden.
Szerződések a tárcával és az állami központtal
A bűnszervezet irányítói a koronavírus idején lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok beszerzésére irányuló szerződést kötöttek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal. Ennek eredményeként 800 lélegeztetőgép és 3 millió egészségügyi maszk érkezett Kínából, az eszközökért a magyar állam 15,6 milliárd forintot fizetett.
Céghálózat és fiktív számlák
Az elkövetők az egészségügyi eszközök értékesítésével többmilliárd forintos haszonra tettek szert, az adóterhek elkerülése érdekében pedig tényleges tevékenységet nem folytató társaságokat összefogó céghálózatot hoztak létre. A szervezet csúcsán egy korábban a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvénytársaság állt. A számlagyártással megbízott cégek a megrendelő profiljába illő fiktív gazdasági eseményekről, informatikai szolgáltatásokról állítottak ki valótlan tartalmú számlákat, amelyekkel jogosulatlanul csökkentették a lélegeztetőgépek és maszkok értékesítését terhelő áfát. A központi költségvetésnek ezzel több mint 660 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
Külföldre utalt és készpénzben felvett haszon
A haszon egy részét egy az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett társaság részére utalták el, másik felét pedig belföldön vették fel készpénzben.
Letartóztatások és vagyonlefoglalás
A kényszerintézkedések során 1,5 milliárd forint összegű vagyont foglaltak le és vettek zár alá. Ausztriában egy férfit európai elfogatóparancs alapján fogtak el, majd külföldön őrizetbe vettek, emellett további 11 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük két ember őrizetbe vételét rendelték el. A bűnszervezet szökésben lévő egyik irányítója ellen, aki vélhetően jelenleg Indonéziában tartózkodik, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Folyamatban lévő nyomozás
A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás, valamint pénzmosás és más bűncselekmények miatt nyomoz. A beszerzett berendezésekkel kapcsolatos visszaélések ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntett miatt folytat eljárást; a vizsgálat kiterjed a túlárazásokra és az eszközök alkalmazhatóságára is.
