Több pénz jut az oktatásra, változások várhatóak
A 2027. évi költségvetésben az oktatás területén a felzárkóztatásra, a pedagógusok megbecsülésére és az iskolai környezet megújítására helyezik a hangsúlyt – derült ki az oktatási miniszter nyilatkozatából, aki néhány részletet már megelőlegezett a jövő évi büdzsével kapcsolatban.
A tárca továbbra is garantálja, hogy a pedagógusbérek elérjék a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát, immár teljes egészében hazai költségvetési forrásból. Emellett emelik a közoktatásban és a szakképzésben dolgozó, a nevelést és oktatást közvetlenül segítők, azaz a NOKS- és technikai dolgozók bérét, valamint csökkentik az állami egyetemek és a KEKVA-egyetemek közötti jelentős bérkülönbségeket is.
Idén közel 10 milliárd forintot fordítanak egy hosszú távú iskolafejlesztési program elindítására, amelynek középpontjában a diákok jólléte áll. Első lépésként tiszta mosdókat, korszerű, a 21. századi tanulást támogató tereket alakítanak ki, és megkezdik az iskolák felújítását is.
„A költségvetés fontos eszköz, de önmagában nem old meg minden problémát. A tartós változáshoz a rosszul működő gyakorlatokkal is szakítanunk kell, és olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek a gyermekek, a családok és az oktatásban dolgozók valós tapasztalataira épülnek. A szakmai és társadalmi egyeztetéseknek ezért továbbra is fontos szerepet szánunk az oktatás megújításában. Olyan oktatási rendszert alakítunk ki, amely nemcsak beszél a gyermekek és fiatalok érdekeiről, hanem meg is hallgatja őket” – fogalmazott a miniszter.
Álláspontja szerint a változásokhoz időre és következetes munkára lesz szükség, de minden lépésnek azt kell szolgálnia, hogy a magyar oktatás jobb esélyeket adjon a következő generációknak.
