Orbán Győző gánti bányájából szállítottak követ az iváncsai akkugyár építéséhez
Dokumentumokra hivatkozva számolt be arról a 444, hogy a volt miniszterelnök édesapja, Orbán Győző gánti bányájából származó zúzottkővel épülhetett az iváncsai akkugyár. A lap által megszerzett fuvarlevél szerint a Market Zrt. 2022 márciusának végén rendelt dolomit zúzottkövet Iváncsára az Orbán család gánti bányájából, éppen az építkezés időszakában.
Az üzem megépítésére Garancsi István érdekeltsége, a Market Zrt. kapott megbízást. Bár nyilvános közleményekből nem derül ki, hogy a cég mely alvállalkozókat bízta meg és kitől vásárolt építőanyagokat, a fuvarlevél egyértelműen az Orbánékhoz köthető bányára mutat. Az építőiparban dolgozó, az iváncsai projektet is ismerő forrás azt állítja, hogy a Market Zrt. 2022-ben és 2023-ban összesen 300 ezer tonna zúzottkövet rendelt a gyár építéséhez. Garancsi cége a felmerülő kérdésekre a cikk megjelenéséig nem válaszolt.
A gánti kőbánya anyagai a 2025-ben elkezdett és jelenleg is tartó helyi vasútfejlesztéshez is eljutnak Iváncsára. A szállítást többek között az ERRA Transz fuvarozó cég végezte. A szállítás tényét telefonon a cég ügyvezető igazgatója, Varga László is megerősítette, de titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem árulta el, hogy pontosan hány tonna követ vittek oda. Annyit azonban hozzátett, hogy nem szállítottak „olyan óriási mennyiséget”: a cég mindössze egy héten át, múlt hétfő és péntek között fuvarozott Gántról, ezalatt teljesítette a kapott megbízást.
Az Orbán család gazdasági menetelése egykor a gánti kőbányával kezdődött, és idősebb Orbán Győző Dolomit Kft.-je még ma is jelentős bevételt termel.
