Sárvári Nicholas: Az NVVH dolga a kampányfinanszírozás vizsgálata
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökjelöltje szerint a hivatal felépítése jól halad, annak ellenére, hogy a szervezet vezetésére kiírt pályázaton végül nem ő kapta a hat évre szóló mandátumot. A posztot Unger Anna nyerte el, aki a megválasztását követően jelezte, hogy számítana a többi jelölt munkájára, ám a jelölt azt nyilatkozta, hogy az adás rögzítéséig nem kapott felkérést a közös munkára.
A kanadai-magyar szakember elmondása szerint találkozott olyan ügyészekkel, akik egyelőre kivárnak, amíg nem látják biztosnak az NVVH működését. A hivatal előtt álló egyik fő feladatnak a nemzetköziesedő magyar korrupciós hálózatok lefedését tartja. Ezen a téren a teljes magyar nyomozati rendszert eszközszegénynek nevezte, pedig ezek a struktúrák egyre nagyobb szerepet játszanak a bűnös módon szerzett vagyonok elrejtésében.
Az NVVH által vizsgált első ügyek kapcsán – mint a Volánbusz vagy a fővárosi parkfenntartási rendszert behálózó korrupció – azt mondta, nem feltétlenül találkoznak a szakmai szempontok és a társadalmi elvárások. Véleménye szerint ezek kész ügyek lehetnek, amelyeket már előkészített állapotban vesz át a hivatal.
Hasznosnak tartja, ha a szervezet csöndben végzi a munkáját, és arról sem kommunikálna, hogy a NER emblematikus ügyeivel – az MNB-botránnyal vagy az aranykonvojjal – mi a hivatal terve. Hangsúlyozta, hogy az esetek kiválasztásakor nem a médiára kell hagyatkozni.
Egy olyan ügyet viszont megnevezett, amellyel szerinte a hivatalnak foglalkoznia kellene: a kampányfinanszírozást, a politikai megrendelésre vidéken szétosztott pénzeket, amit az elmúlt 16 év egyik legsúlyosabb botrányának tart. A mostani kampányban szerzett tapasztalatai szerint sokan éltek a hatalomtól függő, kiszolgáltatott helyzetben, ahol a pénzhez jutásnak politikai ára volt. Az egzisztenciális kiszolgáltatottság teremtette helyzetre a Tisza Pártnak választ kell adnia, de e téren egyelőre nem lát haladást.
A műsorban szó esett arról is, hogy elkezdődött-e a választói igényt kielégítő elszámoltatás, és hogy a miniszterelnök jövője mennyiben függ a politikai és társadalmi instabilitástól való félelemtől.
