Fontos jogot kap vissza a lakosság, de az akkumulátorügyekben maradhat a kézivezérlés
Újra önálló, megyei környezetvédelmi hatóságok döntenének első fokon a környezetvédelmi engedélyekről és a bírságokról egy most társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint. A területi szervek önálló jogkörrel végezhetnék az ellenőrzéseket, és hatósági munkájukba nem szólhatna bele a hatalom. Döntéseik ellen ismét lehetne fellebbezni, mégpedig a januárban felálló új országos zöldhatósághoz.
A tervezet szerint az új országos hatóság a korábbiaknál is szélesebb jogköröket kapna, vezetője a miniszter után a második legfontosabb ember lenne a környezetvédelmi tárcánál, akit hatósági jogkörében eljárva szintén nem lehetne utasítani. Részt venne a környezetvédelmi stratégia kialakításában, véleményezné a tervezett jogszabályokat, valamint ő nevezné ki az elsőfokú hatóságok vezetőit. Az új hatósági szervezet kialakítására fél év állna rendelkezésre, ezalatt átmenetileg még a közigazgatási hivatalokban, de már az új főhatóság irányítása alatt működnének a területi szervek.
A változást a mindennapokban is észrevehetik azok, akik úgy érzik, hátrányos számukra egy-egy beruházás: a bűzös vagy zajos üzem a házuk szomszédságában, egy túlépített lakó- és irodapark, egy sertéshizlalda vagy akár egy állami beruházás, útépítés, vízrendezés. Nem lennének kitéve annak, hogy az efféle beruházásokat azzal a kitétellel engedélyezzék, hogy jelentős környezeti hatás nem várható, majd évekkel később kiderüljön az ellenkezője.
A tervezet azonban az akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenységek esetében eltérő szabályozást tartalmaz. A normál ügymenet helyett elvenné az ügyintézést a megyei zöldhatóságtól, és azokat rögtön az országos főhatósághoz, az egyébként másodfokú instanciához telepítené. A zöldügyekben mértékadó Magyar Mérnöki Kamara környezetvédelmi tagozata szerint a rendelettervezet jelenlegi változata alapján kétféle értelmezés lehetséges: vagy megszűnik a fellebbezési lehetőség, és a bírói út marad, vagy maga a miniszter lenne a másodfok.
A szakmai bírálat szerint, ha a miniszter döntene egy hatósági eljárásban, azzal egy eddig példátlan megoldást vezetnének be, ami valójában a politikai szinten meghozott döntések áterőltetésére nyitna lehetőséget, illetve a jogalkotás részese befolyásolná a jog alkalmazását, hatósági jogköröket vonna el, amit a jogszabályok tiltanak. A másodfokon eljáró miniszter a gyakorlatban a feladatot az országos főhatóságra bízná, így a napi gyakorlatban az a szerv döntene a fellebbezésről, amely első fokon meghozta a határozatot. Ez azt jelentené, hogy az akkuberuházásokról továbbra is legfelsőbb körökben döntenének, és csak látszat lenne, hogy szigorodik az ellenőrzés.
