Mikor kell megszólalnia a vészcsengőnek? – aggasztó adatok a magyar népességfogyásról
Folyamatosan öregszik és fogy Magyarország népessége, a termékenység pedig ismét a kritikus szint közelébe süllyedt. Egyes térségekben már a demográfiai fenntarthatóság is kérdésessé válhat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Térképes Interaktív Megjelenítő Alkalmazásában (TIMEA) október elején közzétett régiós és megyei adatokból.
A megkérdezett demográfusok szerint az új statisztika fontos lépés, mert szükség van rá, hogy ne csak országos adatokat lássunk, hanem az egyes országrészek folyamatairól is legyen képünk. Az adatokból kiderült például, hogy a megyék közül Zalában él a legtöbb idős ember: 2025-ben ezer lakosra 255 idősebb, 65 év feletti lakos jutott. Az öregedési index is itt volt a legmagasabb, 211,2 százalék, vagyis száz 0–14 éves gyermekre több mint 211 olyan lakos jutott, aki legalább 65 éves. A második helyen Békés megye (185,3 százalék), a harmadikon Somogy megye (184,9 százalék) állt.
Aggasztó küszöbök a demográfiában
Kapitány Balázs demográfus, a Népesedési Kutatások Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint egy ország nem attól lesz boldog, hogy kilenc- vagy tízmillió lakosa van. Ugyanakkor kutatásokkal igazolt tény, hogy ha egy bizonyos tempónál gyorsabb a népességcsökkenés, az már gazdasági szempontból is káros.
A nemzetközi kutatói konszenzus alapján akkor nevezhető aggasztónak a népességfogyás, és igényel állami beavatkozást, amennyiben a teljes termékenységi arányszám 1,3 alá kerül – ezt nevezik szuper alacsony termékenységnek. Az arányszám azt mutatja meg, hogy az adott évi termékenységi viszonyok mellett egy nő átlagosan hány gyermeket hozhat a világra. Szintén aggasztó, ha a természetes fogyás éves szinten egy területen eléri az egy százalékot, vagyis a születés, a halálozás, a bevándorlás és a kivándorlás egyenlege alapján.
Ahol a fogyás eléri az évi egy százalékot, ott nagyon nehéz működőképes gazdaságot, oktatást és infrastruktúrát fenntartani, illetve fejleszteni. Ezért az államoknak elemi érdekük, hogy fellépjenek a nagyon gyors, önmagát erősítő elnéptelenedéssel szemben – magyarázta a demográfus.
