Őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, pénteken döntenek a letartóztatásáról
A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán őrizetbe vette Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét, majd az első kihallgatását követően indítványozta a letartóztatását. A bíróság pénteken határoz arról, hogy rács mögé kerül-e az egykori jegybankelnök, akit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás elkövetésével gyanúsítanak. Ugyanekkor a fiát, Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik.
A vádhatóság a szerteágazó, számos alapítványt, tőkealapot, külföldi és belföldi céget érintő ügyből egyetlen szálat emelt ki: azt a tranzakciót, amelyre Matolcsy jegybankelnöki megbízatásának utolsó előtti napján, 2025. február 28-án került sor.
Az Optima Befektetési Alapkezelő magánkézbe került
Aznap új tulajdonost jegyeztek be a közvagyon részét képező MNB-alapítványi céghálózat egyik kiemelt tagjánál, az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt.-nél. A társaság azért számít fontos szereplőnek, mert az alapítványi vagyon jelentékeny része összpontosult benne.
A változtatás eredményeként egy magántőkealap lett a tulajdonos, a Közép-Európai III., amelynek bejelentett elérhetősége Budán, a Pusztaszeri úton, a Matolcsy család akkori cégbirodalmi főhadiszállásán volt. A manőverrel a közvagyon kikerült az MNB fennhatósága alól.
Kétszázmilliárdos ingatlanüzlet a háttérben
Az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. 2020-ban komoly szerepet játszott az MNB-univerzum ingatlanos terjeszkedésében: az alapítványok vagyonából ezen a társaságon keresztül vásárolták meg a Globe Trade Centre S.A. ingatlanfejlesztő cég többségi tulajdonrészét az amerikai Lone Star Fundstól. A varsói központú, térségi szinten is jelentős részvénytársaságnak Budapesten is értékes kereskedelmi ingatlanjai és irodaházai vannak. A GTC megszerzése mintegy 200 milliárd forintot vitt el a jegybanki alapítványok forrásaiból; ennek egy részéről Matolcsy György ismerte be korábban, hogy a devizahitelek átváltásából keletkezett árfolyamnyereségről van szó.
Hogyan került ki a cég az MNB ellenőrzése alól?
Az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. Matolcsy utolsó előtti munkanapjáig egy hasonló nevű, vele azonos székhelyen működő társaságon, az Optima Befektetési-, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-n keresztül az utolsó megmaradt jegybanki alapítvány, a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) fennhatósága alá tartozott. A közbeékelődő cég irányítását akkoriban vette át a Matolcsy család baráti köréhez tartozó Stofa György, akit a varsói GTC igazgatóságából rendeltek haza. Az ő közreműködésével hajtották végre az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt.-t érintő manővert, és navigálták ki a céget a jegybank alól.
Stofa a cikkünk megjelenése után emailben próbálta megmagyarázni a cégadatokból kiolvasható műveletet. Azt állította, hogy az átírással valójában nem következett be változás a tényleges tulajdonos kilétében, és szerinte „kizárólag egy saját portfólión belüli strukturálás” történt.
Az ügyészség szerint színlelt szerződéssel játszották át a vagyont
A Központi Nyomozó Főügyészség nem értett egyet Stofa érvelésével. A hatóság szerint az akciónak ténylegesen az volt a célja, hogy egy színlelt értékpapír-kölcsönszerződéssel a PADME vagyona feletti rendelkezési jogot átjátssza Matolcsy György és Matolcsy Ádám birtokába. Azzal, hogy a színlelt szerződéssel az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. törzsrészvényeit a Közép-Európai III. Magántőkealap részére átutalták, egy közel 200 milliárd forint piaci értékű vagyont kezelő befektetési alapkezelő tulajdonosi kontrollját szerezték meg. Az ügyészség szerint ezzel pontosan jelenleg meg nem határozható, de a különösen jelentős vagyoni hátrány 500 millió forintos alsó határát jelentősen meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.
Az új jegybankvezetés megakadályozta a tulajdonosváltást
A történtek után a 2025. március 4-én hivatalba lépő Varga Mihálynak végül sikerült megakadályozni a sajtóban is nyilvánosságra került tulajdonosválaszt. A PADME élére napokon belül új kuratóriumi vezetést jelöltek ki, amely menesztette Stofát az Optima Befektetési-, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-től. Az új vezérigazgató számára előírták, hogy minden jogi lehetőségre és területre kiterjedő vizsgálatot folytassanak az alapítvány és az Optima Zrt. működésének feltárására.
Matolcsy Ádám nem reagált megkeresésünkre, hogy mi a véleménye apja előállításáról, illetve aláveti-e magát a hatósági vizsgálatnak. Róla már évek óta tudható, hogy Dubajban alapított cégeket, és vásárolt magának és családjának ingatlanokat. A sajtóhírek szerint tavasszal konténerszámra szállíttatta az Egyesült Arab Emírségekbe a vagyontárgyait és az autógyűjteményét, majd hónapokkal a kormányváltást követően arról jelentek meg hírek, hogy egy milliárdos értékű belvárosi ingatlan is átíratott a dubaji cégére. Stofa az Opten adatai szerint jelenleg több mint tíz cégben tölt be vezetői posztot, és ezek jó része az MNB-s ingatlanbizniszek menedzselésére jött létre.
