Home Uncategorized Elnökhelyettesétől megvált a NAV, a Volánbusz-botrány állhat a háttérben
Elnökhelyettesétől megvált a NAV, a Volánbusz-botrány állhat a háttérben

Elnökhelyettesétől megvált a NAV, a Volánbusz-botrány állhat a háttérben

by M Laszlo

Kirúgták a NAV egyik elnökhelyettesét, a Volánbusz-ügy állhat a háttérben

Kármán András pénzügyminiszter felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét – értesült a HVG. A NAV további tájékoztatást adatvédelmi és személyiségi jogi okokból nem adott.

A lap szerint a felmentés hátterében az a korrupciós ügy állhat, amely Seszták Miklós volt minisztert, Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet érinti, és amely miatt a volt miniszter és a két üzletember már letartóztatásban van. Szalavics Mariann akkor volt a Volánbusz gazdasági igazgatója, amikor a most vizsgált korrupciógyanús ügyletek nagy része zajlott.

Tízmilliárdos kár a Volánbusz körül

A Volánbusz-ügyben évekig nyomoztak a rendőrök különösebb eredmény nélkül, az események a kormányváltás után gyorsultak fel. Május közepén a KNYF önálló nyomozást indított, amely elkülönül a Nemzeti Nyomozóirodánál vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárástól.

A nyomozás szerint 2015 és 2018 között az állami Volán-társaságoknál mintegy 10 milliárd forintos kár keletkezhetett túlárazott buszbeszerzések és más vitatott ügyletek miatt. Először Sziveket és Jellineket tartóztatták le, majd a mentelmi jogának felfüggesztésével őrizetbe vették és letartóztatták Seszták Miklós volt minisztert, országgyűlési képviselőt.

Ő 2015 és 2018 között a Volánbusz Zrt.-t érintő, használt autóbuszok beszerzésével és személyszállítási szerződésekkel kapcsolatban – közvetítőkön keresztül – a gyanú szerint több mint 11 milliárd forint csúszópénzt vett át.

Related Articles

Leave a Comment

Bár naprakész hírekkel szolgálunk, nem vállalunk felelősséget pénzügyi döntések következményeiért.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Tervező