Nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezető kerül a Magyar Posta élére
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette, hogy Szakonyi Andrást nevezte ki a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójává. A szakember közel három évtizedet töltött nemzetközi vállalatok vezetésében: dolgozott a General Electricnél, a New York-i tőzsdén jegyzett Iron Mountainnél, majd a Ferrovialnál, ahol digitális infrastruktúra-fejlesztésekért felelt.
A miniszter szerint a szakember ezt a tudást az állami cég élén a magyar emberek szolgálatában kamatoztathatja. „Levelet ma kevesebben írunk, csomagot viszont többen várunk, mint valaha. A Magyar Posta sikere pedig azon múlik, hogy az új piaci környezethez miképp tud hatékony működés mellett alkalmazkodni. Ezért fontos, hogy a Posta élére olyan vezető kerüljön, aki nagy szervezetek átalakításában és infrastruktúra működtetésében nemzetközi szinten bizonyított” – fogalmazott Kapitány.
A gazdasági miniszter hozzátette, hogy a jövő modern vállalatát nem a mérete teszi erőssé, hanem az, hogy lehet rá számítani. Szerinte a Posta akkor lesz sikeres, ha a legkisebb faluban és a legnagyobb városban egyformán megbízható szolgáltatást nyújt, személyesen és digitálisan is. Úgy véli, hogy ehhez nemzetközi tapasztalat és hazai elkötelezettség kell.
Kapitány István augusztus közepén közölte, hogy visszahívta dr. Láng Gézát a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségéből, akinek a társaság igazgatósága ekkor megszüntette a vezérigazgatói munkaviszonyát. Nagy Márton 2025-ben jelölte a Postát helyettes államtitkárként támogató Lángot elnök-vezérigazgatónak.
