Vagyonadó: tömeges perekre nem készülnek a nagyvállalkozások
Bár a vagyonadóról szóló törvény még csak tervezet formájában létezik, a vagyonkezelési szakértők szerint az érintett ügyfelek már most igyekeznek mérsékelni a várható adókötelezettségeiket. Kállay András, az Apelso Trust bizalmi vagyonkezelő partnere a Dellának nyilatkozva arról beszélt, hogy kapkodás tapasztalható a piacon, és a külföldi példák alapján arra számít, hogy a politikai igényből született magyar vagyonadó néhány év múlva finomodni fog.
Számításai szerint mintegy 60 ezer milliárd forintnyi vagyonnal rendelkezik az a kör, amelynek 2027-től vagyonadót kell fizetnie. Ügyfélkörében, ahová a magyar tulajdonú, nagyobb kkv-k tartoznak, az adó bevezetése nem okozott meglepetést, hiszen évek óta próbálják felkészíteni őket erre a lehetőségre, de az ütemezés és a limitek miatt rengeteg a nyitott kérdés.
A szakértő nem számít arra, hogy az adózás technikai részletei, például a cégértékelések miatt tömegesen terelnék jogi útra az adóvitájukat. Ugyanakkor maga is lát olyan problémákat a tervezetben, amelyek alkotmányossági kérdéseket vethetnek fel, így például a törvény hatályba lépése előtti időszakra kiterjedő adóalap-vizsgálatot.
A szakma a tervek szerint eljuttatja javaslatait a kormánynak, annak ellenére, hogy Magyar Péter miniszterelnök a minap az Országházban a lobbizás feleslegességére hívta fel a figyelmet.
A befizetés helyett inkább az adatszolgáltatástól tartanak
Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a leendő adózók nem elsősorban a befizetéstől tartanak, bár sok olyan vállalkozás van, amelynél nem egyszerű előteremteni az adónak megfelelő összeget. A legfőbb aggodalom inkább az, hogy az adóhatósághoz tételes listát kell benyújtani az egyes vagyontárgyakról, és ez az adatközlés a későbbiekben akár egy vagyongyarapodási vizsgálatnak is megágyazhat.
Kállay András szerint kérdéses, hogy erre mekkora kapacitása lesz a NAV-nak, de enélkül is elmondható, hogy a vagyonadóztatásra való felkészülés sok energiát fog lekötni a vállalkozásoknál, amelyeknél sokszor a tulajdonos egyben a mindent kézben tartó menedzser. Ez a cég teljesítményén is nyomot hagyhat, végső soron pedig a gazdasági növekedést is befolyásolhatja.
