Magyar Péter: Minden képzeletünket felülmúlta az a rombolás, amit Orbánék hagytak maguk után
„Olyan romokat örököltünk, olyan katasztrofális állapotban, olyan kifosztva vettük át ezt az országot, hogy már a további összeomlás megakadályozása is erőt próbáló feladat volt és lesz” – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén, napirend előtti felszólalásában.
A kormányfő szerint egy leharcolt, lerombolt, tönkretett, kirabolt országot örököltek az előző hatalomtól. Mint mondta, volt elképzelésük arról, mekkora romot vesznek át, de messze alulbecsülték az előző évek károkozásának mértékét.
Magyar Péter ezután a fideszes képviselőket szólította meg. Úgy fogalmazott: ha olyan jól kormányoztak volna, ahogyan állítják, ma biztonságosabb lenne a vízellátás, kisebb lenne az energiafüggőség, erősebb lenne a gazdaság, és szélesebb, gyarapodó, öntudatos középosztályra támaszkodhatna Magyarország.
A miniszterelnök szerint a szuverenitásról szónokoltak, közben olyan országot hagytak maguk után, ahol a családok és a vállalkozások megélhetése kiszolgáltatott a drága energiának és a külső függőségeknek. Elhanyagolt vasútvonalakat, kátyús és járhatatlan utakat, valamint olyan vízvezetékeket hagytak ránk, amelyekből elfolyik a víz jelentős része, mielőtt eljutna az emberekhez – tette hozzá.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy hosszú várólistákat, lerobbant kórházakat és végletekig kifárasztott, alulfizetett dolgozókat hagytak maguk után, miközben a betegek az egészségükkel fizettek a kormánydöntésekért. A gyermekvédelemben szerinte a legvédtelenebbeket árulták el: kórházi ágyakon magukra hagyott, hónapokig családra és nevelőszülőkre váró csecsemőket hagytak maguk után, és olyan intézményhálózatot, ahol a zsúfoltság, a szakemberhiány és a krízisférőhelyek hiánya miatt éppen a traumát átélt gyerekek elől zárták el a valódi segítséget.
