Home Uncategorized A szállodahajók több mint felének nyoma veszett
A szállodahajók több mint felének nyoma veszett

A szállodahajók több mint felének nyoma veszett

by M Laszlo

A szállodahajók több mint fele eltűnhetett a Dunáról

Közel két hónapja működési zavarral küzd a dunai szállodahajózás az alacsony vízállás miatt. Az ágazat megmentéséhez összehangolt állami és szakmai fellépésre van szükség – közölte Lassú Lilla, a Magyar Beutaztatók Szövetségének alelnöke. A szövetség jelezte a problémát a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, és egyeztetést kezdeményezett.

Lassú szerint haladéktalanul létre kellene hozni egy kormányzati szintű munkacsoportot az érintett szervezetek részvételével. A szövetség országos felmérést is sürget, mert jelenleg nincs összesített adat arról, hogy hány hajóút és kikötés maradt el, hány utas és vendégéjszaka esett ki, illetve mekkora bevételtől estek el a turisztikai szolgáltatók.

A tervezett hajóforgalom több mint fele elmaradt

A helyzet súlyosságát egy tagvállalat adataival szemléltették: az elsősorban német és más európai piacokról érkező forgalomban július közepe óta 192 tervezett hajóérkezésből 106-ot lemondtak. A fennmaradó 86 érkezést is csak jelentős átszervezéssel tudták lebonyolítani, vagyis a tervezett forgalom több mint 55 százaléka elmaradt.

Az amerikai piacon augusztusban az utasok 20–30 százaléka mondta le az utazását, további 10–15 százalékuk pedig Budapest helyett közvetlenül Bécsbe utazott. Egyes csoportoknál így az eredetileg Budapestre tervezett utasforgalom 30–45 százaléka is kieshetett vagy más városba kerülhetett át.

Budapest lekerülhet a térképről

A szállodahajók elmaradása nemcsak a kikötőknek okoz veszteséget. A hajóstársaságok autóbuszokat és idegenvezetőket rendelnek, belépőjegyeket, étkezéseket, kóstolókat és helyi programokat vásárolnak. A hajóutak előtti és utáni napokat Budapesten töltő vendégek emellett jellemzően magasabb kategóriájú szállodákban szállnak meg, éttermeket látogatnak és transzferszolgáltatásokat vesznek igénybe.

A MAHART PassNave adatai szerint évente közel 600 ezer szállodahajós utas érkezik Magyarországra. A szövetség arra figyelmeztetett, hogy amennyiben jövőre is tartósan alacsony lesz a Duna vízállása, egyes hajóstársaságok már Bécsben vagy Pozsonyban visszafordíthatják a hajóikat. Budapest így hosszú buszos kirándulássá, rosszabb esetben elhagyható állomássá válhat az útvonalakon. A 2027-es menetrendekben egyelőre még szerepelnek a magyar kikötők.

A szövetség azt szeretné, hogy a következő szezon előtt készüljön válságprotokoll az alacsony vízállás kezelésére. Ebben szabályoznák egyebek mellett a hajózhatósági információk megosztását, az alternatív kikötők használatát, a közlekedési és szálláskapacitások mozgósítását, valamint a szolgáltatók közötti költség- és felelősségmegosztást. Emellett megvizsgálnák a célzott állami kárenyhítés vagy átmeneti támogatás lehetőségét is.

Az alacsony vízállás más területeken is gondot okozott

Az idei rendkívül alacsony dunai vízállás más területeken is komoly fennakadásokat okozott, miután augusztus elején a paksi atomerőmű több blokkját is le kellett állítani, mert a Duna nem biztosított elegendő hűtővizet. A kormány ezért ideiglenes fenékküszöb építéséről döntött, amelynek segítségével később újraindíthatták az erőművet.

Related Articles

Leave a Comment

Bár naprakész hírekkel szolgálunk, nem vállalunk felelősséget pénzügyi döntések következményeiért.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Tervező