Jelenleg üzemképtelen az NVVH
Zamecsnik Péter büntetőügyekre szakosodott ügyvéd szerint a jogszabályi környezet és a technikai feltételek hiányosságai miatt jelenleg nincs üzemképes állapotban a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy tapasztalatai szerint a vártnál kisebb az érdeklődés a hivatal állásajánlatai iránt, így nehézkesen megy az állomány feltöltése. Hozzátette: ez nem Orbán Viktor volt miniszterelnök nemrég elhangzott fenyegetésével áll összefüggésben, hanem az NVVH kiforratlan működési környezetével.
Zamecsnik Pétert meglepte, hogy kedden előállították Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját és Jellinek Dánielt, a NER kulcsfiguráival üzletelő befektetőt. A sajtóhírek szerint az előállítások a Volán buszbeszerzéseivel, más feltételezések szerint az óbudai korrupciós botránnyal hozhatók összefüggésbe.
Az ügyvéd szerint az előállításuk arra utal, hogy a nyomozó hatóságnak olyan erős bizonyítékok állnak rendelkezésére, amelyek indokolttá tették ezt az eljárást. Ezek alapján arra számít, hogy az őrizetbe vételüket is el fogják rendelni, megelőzve az esetleges összebeszélést, ami hátráltatná az ügy feltárását, és véleménye szerint az ügy el fog jutni a bíróságig.
Zamecsnik Péter úgy véli, ez már az a szintje az elszámoltatásnak, ami eleget tesz a kormányváltást akarók elszámoltatási igényeinek.
Az ügyvéd az aranykonvojügyről is beszélt. Elmondta, hogy harminc éve ismeri Hajdú János volt terrorelhárítási parancsnokot, aki szerinte katona módjára fel fogja vállalni a felelősséget az ügyben.
